Karkötő

Karkötő

Történelmi leletek bizonyítják, hogy a karkötők és nyakláncok voltak az első ékszertípusok. A gyűrűket, brossokat és egyéb ékszereket csak később kezdték el gyártani, hordani.

Mint minden ékszernek, úgy a karkötőnek is volt funkcionális szerepe a díszítésen kívül. Régebben anyagi, hierarchiai hovatartozást jelöltek vagy különböző hiedelemvilágokkal, vallásokkal való szinpatizálást. Ez mára annyiban változott, hogy legtöbbször csupán esztétikai szerepe van. A divat határozza meg, milyet viselünk, kizárólag a látvány a lényeg. Természetesen most is akad bőven olyan karkötő, mely személyes vagy egyetemesebb jellegű jelentést hordoz magában és azt hivatott jelezni, népszerűsíteni. Akadnak olyan darabok is, melyek funkciója gyógyászati jellegű. Sokan bíznak a mágneses karkötők jótékony hatásában, de ilyenek azok a karkötők, melyekbe bevésik a gyógyszerallergia vagy valamely betegség nevét, esetleg előrehaladott korban lévő embereknél a nevet, lakcímet. Nézzünk néhány konkrét példát a jelentéshordozó karkötőkre is!

            A kabbala művallás egyik szimbóluma a piros karkötő, mely a rossz tekintetek, rosszakaratú emberektől hivatott megvédeni viselőjét. Érdekes, hogy csak a mostanában felkapott populáris kabbala mánia része, hiszen semmi erre utaló állítás nincs az eredeti írásokban. A piros madzag karkötő a buddhizmusban is szerepet kap, itt a megtisztulás jelképe. Lehet, hogy ezzel sikerült összekeverni Madonnának és Paris Hiltonnak meg többieknek?

Az egyszerű gumi karkötők is számtalan külön ügyet szolgálnak. A fekete és fehér gumikarkötő együttes viselése az emberek közötti egyenlőség elfogadásának jelképe, mely a sport világából származó jelzés. A gumikarkötők divatja a sportból származik, rengeteg sportoló dolgozott és dolgozik még ma is nemes ügyért, a gumi anyaga jól összeegyeztethető sporttevékenységgel, könnyen előállítható és nagy számban terjeszthető dologról van szó. Lance Armstrong alapítványa, mely a rákkutatás támogatását volt hivatott szolgálni, piacra dobott egy sárga gumi karkötőt, mely a „Wear Yellow Live Strong” program részeként az egészséges életmódra hívta fel a figyelmet.

Egy híres olasz márka több ízben dobott piacra újabb és újabb nemes ügyet támogató egyszerű karkötőket. Gyűjtöttek pénzt Fukushimáért, de gyermekek jólétéért és egyéb katasztrófák áldozatainak megsegítésére is.

Állandóan lehet újabb és újabb jó ügyet szolgáló karkötőmániáról vagy éppen csak egyszerű karkötőmániáról olvasni. A celebek, hírességek között iszonyatos gyorsasággal változik a trend, mindenki igyekszik megmutatni folyton, hogy lépést tart vele, ezáltal befolyásolják a közízlést. Ha egy karkötő népszerűvé válik celeb körökben, az emberek elkezdenek olyat hordani.

Szerencsére nem kell ezt olyan komolyan venni, az egyszerűen csak szép vagy érdekes darabok nem mennek ki a divatból azért, mert a hírességeknél éppen az egyensúlykarkötő az új „must have”. Ráadásul a divatot néhány kivételtől eltekintve nem ők diktálják, ők is csupán csak követik.

Csökkenő irány beállítása
Nézet Rács Lista

termék 1-30 / 806

db/oldal
  1. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő -Fehér
    14 800 Ft
  2. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karperec
    6 804 Ft
  3. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő 26933
    5 166 Ft
  4. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő 26927
    5 166 Ft
  5. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő 26920
    6 804 Ft
  6. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő 26915
    6 804 Ft
  7. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő 26683
    4 914 Ft
  8. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő 26682
    4 914 Ft
  9. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő 26681
    4 914 Ft
  10. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő 26532
    4 158 Ft
  11. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő 26531
    4 158 Ft
  12. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő 26322
    2 394 Ft
  13. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő 26293
    4 284 Ft
  14. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő b25952
    7 434 Ft
  15. Rating:
    0%
    Nemesacél karkötő gb0617872t
    7 182 Ft
  16. Rating:
    0%
    Nemesacél karkötő gb0617872r
    7 182 Ft
  17. Rating:
    0%
    Nemesacél karkötő gb0617872
    7 182 Ft
  18. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő b25443
    5 418 Ft
  19. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő b25437
    4 032 Ft
  20. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő b25436
    4 032 Ft
  21. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő b25419
    4 284 Ft
  22. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő b25368
    6 174 Ft
  23. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő b25367
    6 174 Ft
  24. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő b25366
    6 174 Ft
  25. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő b25365
    6 174 Ft
  26. Rating:
    0%
    Swarovski kristályos karkötő b25353
    5 166 Ft
Csökkenő irány beállítása
Nézet Rács Lista

termék 1-30 / 806

db/oldal